Témakörök
Kiss Tamás: Transzferár-nyilvántartást minden kapcsolt vállalkozásnak kell készítenie?
Cikk, Hír

Kiss Tamás: Transzferár-nyilvántartást minden kapcsolt vállalkozásnak kell készítenie?

2022-06-21
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2022. évre vonatkozó ellenőrzési terve alapján a NAV kiemelten vizsgálja a kapcsolt vállalkozások egymás között alkalmazott árait, valamint a transzferár-dokumentációkat, melyeket az arra kötelezett társaságoknak a társasági adóbevallás benyújtásának időpontjáig minden adóévben el kell készítenie. A transzferár-dokumentáció lényege, hogy a társaság ezzel az anyaggal tudja bizonyítani, hogy a kapcsolt vállalkozásaival megvalósult ügyletei során alkalmazott transzferár képzése megfelel a szokásos piaci ár elvének. A nyilvántartás részeként be kell mutatni a kapcsolt ügyletek körülményeit, az adózó tevékenységét és annak szerepét a cégcsoportban, valamint az iparágban, továbbá áttekintően be kell mutatni a teljes cégcsoportot.

Az adóhatóság 2018-tól kezdve fokozatosan fejleszti a transzferárral kapcsolatos kockázatelemzését, melyhez egyre több adat áll rendelkezésére. Ezen adatok jelentős része összefügg a transzferár-dokumentációs kötelezettségek változásával. Magyarország a Gazdasági, Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (a továbbiakban eredeti angol rövidítés: OECD) ajánlásait figyelembe véve a 2018. adóévtől kezdve háromszintű transzferár-dokumentációs kötelezettséget vezetett be. Az országonkénti jelentésben (a továbbiakban: CbC jelentés), a fő, illetve a helyi dokumentumokban szereplő adatok nagy segítséget nyújtanak a jövedelemátcsoportosítással és az adóelkerüléssel kapcsolatos kockázatok kiszűrésében. Az országonkénti jelentések vonatkozásában az arra kötelezett adózóknak a CBC jelű formanyomtatványon bevallást kell benyújtaniuk, a fő, illetve a helyi dokumentumok vonatkozásában jelenleg nincs ilyen kötelezettség. Részben ennek pótlására készült az úgynevezett transzferárkérdőív, melyet az ellenőrzés során kérnek be az adózóktól. A kérdőív 17 kérdésből és 5 táblázatból áll. 2018-tól fokozatosan került bevezetésre, először a kiemelt adózói körnél, majd 2022-től már minden adóellenőrzés során kötelező az alkalmazásuk. A kérdőívben szereplő adatszolgáltatás kiváltására a Pénzügyminisztérium tervezi egy CBC adatszolgáltatáshoz hasonló bevallás elkészítését, amely tudomásunk szerint már a 2022-es üzleti év ellenőrzéséhez kapcsolódóan bevezetésre kerülhet.

Mind a kérdőívet, mind az esetlegesen bevezetendő adatszolgáltatást az adózók csak abban az esetben tudják teljesíteni, amennyiben rendelkeznek transzferár-dokumentációval. Amennyiben az adózók az adatszolgáltatási kötelezettségüknek nem tesznek eleget, úgy az adóhatóság által rövid időn belül az kerül megállapításra, hogy az adózók nem rendelkeznek transzferár-dokumentációval. Az ezzel kapcsolatos mulasztási bírság mellett az adózók azt is kockáztatják, hogy az adóhatóság által tett megállapítást érdemben nem tudják megtámadni. Tapasztalataink és a bírósági gyakorlat alapján, dokumentáció hiányában ugyanis, mind a másodfokú adóhatóság, mind a bíróság nagyobb eséllyel az elsőfokon megállapító adóhatóság javára dönt. Fontos megjegyezni, hogy az adóhatósági megállapításokat legeredményesebben egy mindenre kiterjedő és kellően alátámasztott transzferár-dokumentációval lehet kivédeni.

De kinek kell transzferár-nyilvántartást készítenie?

A vállalkozások a transzferárnyilvántartás-készítési kötelezettségét a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao tv.) 18. § (5) bekezdése írja elő, a nyilvántartás módját pedig a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló 32/2017. (X. 18.) NGM rendelet (a továbbiakban: Transzferárnyilvántartási rendelet), amely 2018. január 1-jétől az azonos című 22/2009. (X. 16.) PM rendeletet váltotta.

A Transzferárnyilvántartási rendelet a korábbiakhoz képest jelentős átdolgozáson esett át, amelynek oka az OECD 2013-ban elindított Nyereségátcsoportosítás és Adóalap Erózió Elleni Projektjének (a továbbiakban az eredeti angol rövidítés: BEPS) 2015 októberében elfogadott 13. akciópontjának végső jelentése, mely a transzparencia jegyében a transzferár-dokumentációk egységesítését tűzte ki célul az OECD tagállamokban. Valamint nem hagyhatók figyelmen kívül az ezzel párhuzamosan futó 8-10-es OECD BEPS projektek, melyek alapjaiban változtatták meg a transzferárelemzés szemléletét. A hangsúly ugyanis a korábbi tranzakció alapú megközelítésről az úgynevezett holisztikus megközelítés irányába tolódott el, melyben jelentős szerepet kap a cégcsoport további tagjainak a vizsgálata, valamint a vizsgált tranzakció minden kapcsolt szereplőjének funkcionális elemzése az értéklánc teljes vizsgálatán keresztül. Az elemzés célja az, hogy a tranzakciókban részt vevő társaságok az általuk ellátott funkciók, viselt kockázatok, valamint felhasznált eszközök alapján arányosan részesüljenek az értéklánc által generált jövedelemből. Ez a megváltozott szemlélet jelentősen kiterjesztette a vizsgálandó információk körét és mennyiségét is, valamint egy olyan új dokumentációs irányelv megalkotására volt szükség, amely ennek az új szemléletnek megfelel. Így született meg a BEPS 13. akciópontjának végső jelentése. A magyar Transzferárnyilvántartási rendelet tulajdonképpen ennek a végső jelentésnek a magyarországi adaptációja, amely a korábbi dokumentációs rendeletekhez képest jelentős eltérést mutat.

Az új típusú transzferárnyilvántartási kötelezettség 3 különböző dokumentumot foglal magában. Ezek a következők:

  1. fő dokumentum,

  2. helyi dokumentum,

  3. CbC jelentés a vállalkozások egy szűkebb körére vonatkozóan (azon cégcsoportok esetében, ahol a cégcsoport összesített árbevétele meghaladja a 750 millió eurót).

A magyar adaptáció sajátossága, hogy míg a fő és helyi dokumentumot a Transz­fer­árnyilvántartási rendelet írja elő, addig az országonkénti jelentések készítéséről egy másik jogszabály, az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti multilaterális Megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi XCI. törvény rendelkezik.

CBC JELENTÉS

A CbC jelentések készítésére Magyar­oroszágon egy viszonylag szűk adózói kör kötelezett. Ezek a vállalkozások vagy egy – 750 millió euró árbevételt meghaladó – multinacionális vállalatcsoport végső anyavállalatának minősülnek, vagy a végső anyavállalatuk kijelölte a céget az országonkénti jelentés benyújtására a csoport nevében. Ez a szám Magyarországon jelenleg tudomásunk szerint egy 20-nál kisebb szám. Azonban jó tudni, hogy nemzetközi információcsere útján a magyar adóhatóság körülbelül 2500-3000 magyarországi csoporttag vonatkozásában kap országonkénti jelentéseket a külföldi hatóságoktól.

A fentiekben látható, hogy a CbC jelentések vonatkozásában kevés vállalkozásnak keletkezik dokumentációkészítési kötelezettsége. Ezen cégeknek azonban kiemelten kell figyelniük a határidők betartására, ugyanis a bejelentési, változásbejelentési kötelezettség elmulasztása, illetve az adatszolgáltatás késedelmes, hibás, valótlan tartalmú, vagy hiányos teljesítése esetén az adóhatóság 20 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja az adózót, vagy az adatszolgáltatásra kijelölt csoporttagot.

FŐ ÉS HELYI DOKUMENTUM

Más a helyzet azonban a fő és helyi dokumentumokkal, ugyanis Tao tv. 18. § (5) bekezdése szerint kötelező transzferár-nyilvántartást készítenie – a közhasznú nonprofit gazdasági társaság, valamint azon adózók kivételével, amelyekben az állam rendelkezik közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással – minden, legalább középvállalkozásnak minősülő társasági adótörvény alá tartozó adózónak, amennyiben a kapcsolt vállalkozásával kötött hatályos szerződése, megállapodása alapján az adóévben teljesítés történt.

Nagyon fontos, hogy a vállalati méretbesorolást és a mutatószámokhoz szükséges adatokat cégcsoport szinten kell vizsgálni, a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv. törvény) előírásainak megfelelően.

Kiemelendő, hogy a szerződés alatt nemcsak az írásos szerződést kell érteni, hanem a szóban, vagy ráutaló magatartással létrejött szerződést is. Számos esetben vezetett megállapításhoz, hogy az adóhatóság egy ügyletet nem a felek közötti szerződésben foglaltak szerint, hanem annak valós gazdasági tartalma szerint ítélte meg. Az OECD transzferárirányelvek a multinacionális vállalkozások és az adóhatóságok számára (a továbbiakban: OECD Transzferár Irányelvek szerint), írásos szerződés hiányában a felek szerződéses kapcsolatát magatartásukból és azokból a gazdasági alapelvekből kell levezetni, amelyet független felek egymás között alkalmaznának.

Nagyon gyakori példa az, amikor egy anyavállalat úgy juttatja előnyhöz egy leányvállalatát, hogy garanciát vállal annak független hitelezőktől történő hitelfelvételekor, ebben az esetben garanciadíj kiszámlázásának lehet helye akkor is, ha a két kapcsolt fél erre irányuló szerződést nem kötött.

Nyilvántartási kötelezettség terheli továbbá azokat a tőkeműveleteket, osztalék­kifi­zetéseket, vagyonmozgásokat, amelyek nem pénzben történnek. Ezen kívül transzferár-nyilvántartást kell készíteni a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye, illetve az adózó és külföldi telephelye közötti ügyletekre is.

Tehát a kapcsolt vállalkozások között történő, a szokásos piaci ártól eltérő áralkalmazás esetére a transzferárszabályok irányadók a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye közötti ügyletekre is. Azonban nem kell alkalmazni a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye közötti ügyletre, ha a belföldi telephelye ezen ügylete nemzetközi szerződés rendelkezése alapján nem keletkeztet magyar társasági adófizetési kötelezettséget.

Nem kell például transzferár-nyilvántartást készíteni azon ügyletek vonatkozásában, amelyek a külföldi vállalkozás és belföldi telephelye között jönnek létre, és amelyre tekintettel a belföldi telephelynek – nemzetközi szerződés alapján – magyarországi társasági adófizetési kötelezettsége nem keletkezik. Ilyen például, amikor külföldi vállalkozó magyar fióktelepe légi járművek nemzetközi forgalomban történő üzemeltetését végzi, és az ebből származó nyereség a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény alapján csak a vállalkozás tényleges üzletvezetésének helye szerinti államban adóztatható.

NEM KELL TRANSZFERÁR-NYILVÁNTARTÁS

Magyarországon 2020 óta azonos számviteli standard szerint beszámolót készítő, azonos mérlegforduló napot választó, 75%-os tulajdoni részesedést meghaladó kapcsolt vállalkozások esetében választható a csoportos társasági adóalanyiság. Ebben az esetben a csoporttagoknak az egymás közötti ügyletek vonatkozásában nem kell transzferár-nyilvántartást készíteniük.

A Transzferárnyilvántartási rendelet meghatározza azokat az eseteket, amelyek esetében a Tao tv. előírásaitól eltérően nem kell transzferár nyilvántartást készíteni.

A jogszabály szerint nem kell transzferár-nyilvántartást készíteni abban az esetben, ha adózó kapcsolt vállalkozásával a kapcsolt vállalkozási jogviszonyuk keletkezését megelőzően kötött szerződést, kivéve, ha a szerződés bármely lényeges feltételét módosítják, vagy olyan változás következik be, amelyet független felek az ár meghatározásánál érvényesítenek vagy érvényesítenének.

Ezt azonban a kapcsolt felek sokszor hibásan értelmezik, mivel az esetek többségében nem veszik figyelembe a gazdasági környezet változását. Egy kölcsönnyújtás esetében például nem életszerű az, hogy egy kölcsönt éveken keresztül változatlan kamatlábon nyújtsanak, arra való hivatkozással, hogy azt a szerződést a vállalkozások még függetlenként kötötték. De ismeretes előttünk olyan eset is, hogy a felek kamatmentes kölcsönt nyújtottak egymásnak, mivel a kapcsoltság jogszabályi feltételei nem álltak fenn, majd a Tao tv. 4. § 23. pontja 2015-től kiegészült egy új f) ponttal, mely alapján a kapcsolt vállalkozási viszonyt az ügyvezetés egyezőségére tekintettel is meg kellett állapítani, azonban a felek a kamatmentes kölcsönt továbbra is fenn kívánták tartani. Ezt az adóhatóság nem értelmezte úgy, mint független kölcsönnyújtás.

A Transzferárnyilvántartási rendelet 1. § (2) bekezdése szerint nem terheli nyilvántartási kötelezettség továbbá

  • a magánszeméllyel nem egyéni vállalkozóként kötött szerződést;

  • azon ügyletet, amely vonatkozásában az illetékes hatóság szokásos piaci ár-megállapítási határozatot, közismert nevén APA határozatot adott ki a határozat érvényességének adóéveiben;

  • a szolgáltatás, termékértékesítés ellenértékének kapcsolt vállalkozás részére változatlan összegben, illetve értékben történő átterhelését;

  • az ingyenes pénzeszközátadást és -átvételt;

  • ahol a kapcsolt felek közötti összevonható ügyletek összevontan nem haladják meg az 50 millió forintot;

  • tőzsdei ügyletet;

  • a hatósági ár alkalmazásával megvalósuló ügyletet.

A fenti mentességi körben a jogalkotó azokat az ügyleteket mentesíti a nyilvántartási kötelezettség alól, amelyek vonatkozásában piaci ár egyértelműen megállapítható, vagy azt már egy hatóság megállapította, vagy adóalap-korrekciót vonnak maguk után, illetve azok összege nem okoz jelentős költségvetési kockázatot. A rendelet alapján a közvetített szolgáltatások tekintetében továbbra sem szükséges transzferár-nyilvántartás készítése, amennyiben haszonkulcs nélküli közvetlen tovább számlázásra kerül sor a cégcsoport tagjai között.

Amennyiben egy vállalkozás elmulasztja a transzferár-nyilvántartás határidőben történő elkészítését, az Art. 172. § (16) bekezdésének szabályai alapján első esetben 2 millió, ismételt jogsértés esetén 4 millió forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki az adóhatóság nyilvántartásonként.

Mit kell tartalmaznia a transzferár-nyilvántartásnak?

A CbC jelentéstől eltekintve, 2018-tól minden transzferár-nyilvántartás készítésére kötelezett társaságnak egy fő dokumentumból és helyi dokumentumból álló nyilvántartást kell készítenie.

A fő dokumentum a vállalatcsoport valamennyi tagjára vonatkozó közös, szabványosított információkat tartalmazza a Transzferárnyilvántartási rendelet 4. § (2) bekezdése szerinti információtartalommal, amely többek között az alábbiakat tartalmazza:

  • a csoport szervezeti rendszerére vonatkozó információk;

  • a vállalatcsoport általános bemutatása;

  • a csoport legjelentősebb termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó ellátási lánc ismertetése és főbb földrajzi piacainak bemutatása;

  • a tagvállalatok közötti jelentős szolgáltatási megállapodásokat bemutató lista;

  • az egyes tagvállalatok értékteremtéshez való hozzájárulását bemutató funkcionális elemzés;

  • a vállalatcsoport immateriális javaival kapcsolatos részletes tudnivalók;

  • a csoporton belüli finanszírozási tevékenység bemutatása (ideértve a nem kapcsolt hitelezőkkel kötött jelentős finanszírozási megállapodásokat);

  • a vállalatcsoport pénzügyi és adózási helyzete;

  • a csoport hatályos egyoldalú szokásos piaci ármegállapítási megállapodásainak felsorolása és rövid bemutatása, továbbá más adózási megállapodások, amelyek a jövedelem országok közötti elosztásával kapcsolatosak;

  • a fő dokumentum elkészítésének időpontja.

A helyi dokumentum a belföldi adózót, valamint az adózó és kapcsolt vállalkozásai szerződéseit mutatja be, információt szolgáltat Transzferárnyilvántartási rendelet 4. § (3) bekezdése alapján többek között:

  • a belföldi szervezet vezetésének szerkezetéről;

  • a szervezet tevékenységéről és üzleti stratégiájáról;

  • a főbb versenytársakról;

  • az ellenőrzött ügyletekre vonatkozó adatokról;

  • tartalmazza az ellenőrzött ügyletben érintett kapcsolt vállalkozások részletes összehasonlító és funkcionális elemzését, beleértve a korábbi évekhez képest bekövetkezett bármely változást;

  • tartalmazza a legmegfelelőbb szokásos piaci ármegállapítási módszer megnevezését, figyelemmel az ügylet természetére, fajtájára, az elérhető összehasonlító adatokra, továbbá a módszer megválasztásának indokait;

  • tartalmazza a hatályos szokásos piaci ármegállapítási határozatoknak és feltételes adómegállapítási határozatoknak, valamint más adózási megállapodásoknak a másolatát, melyeket nem a hazai adó- és vámhatóság adott ki;

  • a helyi dokumentum elkészítésének időpontjáról.

A fenti adattartalomból kiemelendő, hogy mind a fő dokumentum, mind a helyi dokumentum szerves részét képezi a részletes funkcionális elemzés, amely az egyes tagvállalatok értékteremtéshez való hozzájárulásának megítéléséhez elengedhetetlen. A fő cél ugyanis az, hogy a csoporttagok az értékteremtéshez való hozzájárulásuk arányában részesüljenek a profitból.

Tapasztalataink alapján az adóhatóság nagy hangsúlyt fektet a dokumentációk funkcionális elemzés részének a vizsgálatára. Ezzel kapcsolatosan 2019 novemberében részletes módszertani útmutatót tett közzé a honlapján. Az útmutató a társaságokat az általuk ellátott funkciók és kockázatok alapján különböző kategóriákba sorolja, ezek az úgynevezett funkcionális profilok. Az eljárás lényege az, hogy egy társaság minél több funkciót lát el, minél nagyobb kockázatot visel, az általa elérhető nyereség annál nagyobb. Amennyiben egy vállalkozás csak egyszerű tevékenységet végez, akkor egy alacsony, de stabil jövedelmezőségre, úgynevezett rutin profitra jogosult. Tehát az üzleti modellek léte arra a közgazdaságtani törvényszerűségre épül, mely szerint magasabb kockázatvállalásért magasabb hozam jár, illetve, hogy egy társaság minél több funkciót lát el, annál magasabb díjazás illeti meg.

Az üzleti modellek alkalmazása során különböző kategóriákba soroljuk az egyes kapcsolt vállalkozásokat, az általuk ellátott funkciók és viselt kockázatok függvényében. Ez segít annak eldöntésében, hogy miképpen kerüljön megosztásra a tranzakcióban részt vevő felek között a tranzakcióból származó profit. Ebből következik, hogy a funkcionális karakterizáció alkalmazása során megállapított üzleti modellek helyes meghatározása a transzferár megállapítása során kardinális, ugyanis a helytelen kategorizálás számos torzításhoz – többek között jövedelemátcsoportosításhoz vagy kettős adóztatáshoz – vezethet. A módszerek alkalmazásának legfőbb nehézségét az adja, hogy az üzleti élet bonyolultsága miatt gyakran nem találkozunk „tiszta” modellekkel. Emiatt egyes funkciók és kockázatok vonatkozásában kiigazítások alkalmazása szükséges. Az üzleti modellek alkalmazásával világos képet kaphatunk arról, hogy a cégcsoport értékteremtő funkciói miképpen oszlanak meg a cégcsoport tagjai között.

Tekintettel a téma összetettségére és komplexitására, az üzleti modellek alkalmazásával – példákon keresztül – a következő cikkünkben részletesen foglalkozunk.

Az üzleti modellek megállapítása általában determinálja a módszerválasztást, illetve az összehasonlító adatok körét. Tesztelt félnek általában azt a felet kell választani, akinek egyszerűbb a funkcionális profilja, ugyanis erre a félre egyszerűbb megbízható összehasonlító adatokat találni.

Nincs azonban általánosan elfogadott, minden esetre alkalmazható eljárás. A legmegfelelőbb módszert mindig esetről esetre kell meghatározni. Általában azt a módszert kell kiválasztani, amelyik a legmegbízhatóbban alkalmazható. Továbbá fontos, hogy megfelelő számú, megbízhatóan alkalmazható információ álljon rendelkezésre. A módszerválasztás során figyelembe kell venni egyes módszerek erősségeit, gyengeségeit, a kiválasztott és más módszerek alkalmazásához szükséges megbízható információk elérhetőségét, a kapcsolt és összehasonlító ügyletek összehasonlíthatóságát, valamint azt, hogy a felmerült, lényeges különbségek megbízhatóan kiigazíthatóak-e. A módszerek alkalmazhatóságáról elsősorban a fent említett funkcionális elemzés keretein belül kell dönteni.

A módszerválasztás nem egy lineáris folyamat. A cél a vizsgált tranzakcióhoz minél inkább összehasonlító adatok megtalálása, amelyet a megfelelő módszerválasztás útján érünk el. Azonban gyakran előfordul, hogy a legmegfelelőbbnek vélt módszer alkalmazásához nem találunk megfelelő mennyiségű vagy minőségű adatot, így végül más módszert kell alkalmaznunk.

A módszerek között nincs hierarchia, azonban az összehasonlíthatóság elveit figyelembe véve kijelenthető, hogy a hagyományos módszerek megbízhatóbban alkalmazhatóak, mint az ügyleti nyereségen alapuló módszerek, ezért célszerű azokat előnyben részesíteni. A belső összehasonlító adatokat előnyben kell részesíteni a külső összehasonlító adatokkal szemben. Az összehasonlító független árak módszerének alkalmazását – amennyiben megfelelően alkalmazható, valamint belső összehasonlító adatokon alapszik –, előnyben kell részesíteni minden más módszerrel szemben.

Az összehasonlító adatok köre két nagy csoportra osztható: a belső és a külső összehasonlító adatokra. Belső összehasonlító adatokról beszélünk, amikor a tranzakcióban részt vevő egyik fél és egy független fél hajt végre összehasonlítható tranzakciót. Külső összehasonlító, vagy harmadik feles tranzakciók azok az összehasonlítható tranzakciók, amelyet olyan független felek hajtanak végre egymás között, amelyek egyike sem érintett a vizsgált tranzakcióban.

Az OECD Transzferár Irányelvek a belső összehasonlító ügyleteket preferálja a külső összehasonlító ügyletekkel szemben, de csak azokban az esetekben, amikor nem merül fel összehasonlíthatóság az ügyletek között. Gyakorlatban a belső összehasonlítható ügyletek elsődlegessége nem általánosítható. Az elemzés során akkor járunk el helyesen, amennyiben azokat az adatokat vesszük figyelembe, amelyek a legmegbízhatóbb módon összehasonlíthatóak a vizsgált ügylettel. A módszerek közti hierarchia alkalmazása inkább az elemzés végzéséhez ad támpontot. Ugyanis a külső összehasonlító adatok felkutatása egy költséges és erőforrásigényes feladat, ezért amennyiben rendelkezésre állnak megbízható olyan belső összehasonlító adatok, amelyek kielégítik az összehasonlíthatósági követelményeket, akkor már nem kötelező külső összehasonlító adatok után kutatni.

A külső összehasonlító adatok keresése gyakorlatban általában egy adatbázis-kutatás során valósul meg. Különböző ügylettípusok különböző adatbázisok használatát követelik meg. Az adatbázis-kutatás eredményeként megkapjuk az összehasonlító független ügyletek során alkalmazott árak tartományát, amelyet szokásos piaci ártartománynak nevezünk. Ehhez a szokásos piaci ártartományhoz hasonlítjuk a vizsgált ügyleten elért jövedelmezőséget. Ezeket az adatokat elsődlegesen értelemszerűen a nyereség alapú módszerek esetében alkalmazhatjuk.

Az összehasonlító kutatás (benchmark tanulmány készítése), valamint az ennek részeként készülő adatbázis-kutatás egy költséges, nagy szakértelmet igénylő, számos buktatót tartalmazó feladat, kevésbé sztenderdizálható tevékenység. Számos alkalommal vezet elhúzódó jogvitához az adózók és az adóhatóság között, nem egyszer a Kúriát is megjárva.

A fentieket összefoglalva láthatjuk, hogy bár vannak kivételek, a gyakorlatban jelentős számú kapcsolt vállalkozásnak kell transzferár-nyilvántartást készítenie. A transzferár-dokumentáció készítése azonban nem csak egy formális kötelezettség, ugyanis a vállalkozások ezzel a dokumentummal igazolják, hogy a kapcsolt feleikkel alkalmazott árakat a szokásos piaci ár elvének megfelelően alakították ki, amennyiben pedig nem, úgy az adóalap-korrekció mértékét ezzel a dokumentummal tudják alátámasztani, ezáltal egy alapbizonylatnak is tekinthető, amelynek hiánya súlyos mulasztás. A tapasztalataink szerint ezért gyakran előfordul az, hogy azok a vállalkozások is készítenek transzferár-dokumentációt, amelyeket a törvény mentesíti (pl. állami tulajdonú vállalatok). Mivel a transzferár-nyilvántartás kötelező elemeit jogszabályok rögzítik, így akár praktikusnak is tűnhet, amikor egy vállalat saját maga készíti el a transzferár-dokumentációit. A jogszabályi előírásoknak és a Transzferár Irányelveknek megfelelő transzferár-dokumentáció azonban komplex szaktudás és erőforrás igényes feladat, továbbá az emelt összegű mulasztási bírságot, valamint a potenciális adóalap-korrekciót is figyelembe véve, célszerű azok elkészítését egy szakértői csapatra bízni.

Kiss Tamás
Kiss Tamás adótanácsadó, transzferár szakértő

Ne maradjon le a változásokról!
Íratkozzon fel hírlevelünkre!