2014. január 1-től a gyed extraként említett 2013. évi CCXXIV. törvény jelentős változásokat hoz többek között a gyermekek nevelését segítő szülőket megillető ellátások melletti munkavégzés, a testvérek esetében együtt folyósítható ellátások valamint a nappali tagozaton felsőfokú tanulmányokat folyatató hallgatók részére megállapítható gyermekgondozási díj tekintetében.
Január elsejétől, ha a saját háztartásban nevelt gyermek elmúlik egy éves, a gyermekgondozási díj (gyed) és gyermekgondozási segély (gyes) igénybevétele mellett már korlátlanul lehet munkát vállalni. (Korábban a gyed mellett egyáltalán nem, a gyes mellett csak korlátozottan volt lehetőség a munkavállalásra.)
Az új szabályozás alapján nem csak azok élhetnek a lehetőséggel, akiknek a gyermekük a törvény hatályba lépését követően születik meg, hanem azon szülők is, akik korábban született gyermeket nevelnek és gyermekük betöltötte az egy éves kort.
A munkavégzésnek sem a helye sem az ideje nem került korlátozásra. Azon szülők esetében pedig, akik munkavégzésük miatt felfüggesztették a nekik járó ellátást, lehetőség van az ellátás folyósítását 2014. január 1-től újra kérelmezni. A még hátralévő időre a munkavégzés mellett folyósításra kerülhet a gyed illetve a gyes.
2013. december 31-éig hatályos jogszabályok alapján a szülőnek választania kellett az őt egyidejűleg megillető ellátások között.
2014. január 1. után, ha újabb gyermek születik a családba, aki után a szülők szintén jogosultak lesznek ellátásra, az idősebb testvér után járó gyed illetve gyes továbbfolyósításra kerül. Az új szabályozás szerint tehát valamennyi gyermek három éves koráig folyósításra kerülhet a gyermekek után járó valamennyi ellátás. Ha a nagyobb testvér 3 éves kora előtt és 2014. január 1-ét követően születik meg a kistestvér, a szülő jogosult lesz a nagyobb valamint az újszülött gyermekre járó ellátásra egyaránt, azok közül már nem kell a kedvezőbbet választani. Az egyetlen korlát, hogy gyesből egyidejűleg legfeljebb csak két gyermekre tekintettel lehet folyósítani ellátást. Egyazon várandóságból született ikergyermekeket e rendelkezés alkalmazásában egy gyermeknek kell tekinteni.
Fontos, hogy az ellátások együttfolyósítására kizárólag akkor van lehetőség, ha a kisebb testvér 2014. január 1-ét követően született. Ha mindkét gyermek a törvény hatályba lépését megelőzően született, rájuk nem vonatkozik e kedvező lehetőség, esetükben a nagyobb testvér jogán megszüntetett ellátás új megállapítására illetve a hátra lévő időre történő folyósításra nem kerülhet sor 2014. január 1. után sem.
Továbbra sem lehet a közös háztartásban élő gyermekek jogán mindkét szülőnek egyidejűleg ellátást folyósítani. A különböző korú gyermekek után járó gyermekgondozási ellátásokat választásuk szerint bármely szülő igénybe veheti, azzal, hogy egyidejűleg csak az egyik részesülhet, akár több ellátásban is. Ha például az első gyermek után az anya részesül gyesben, 2014. január 15-én megszületik a kistestvér, az anya részére továbbfolyósításra kerül a gyes a nagyobb testvér három éves koráig, valamint igényelheti az újszülött után a terhességi gyermekágyi segélyt, majd gyedet illetve gyest, amit szintén csak az anya számára lehet megállapítani.
2014-től azok a magyar illetve EGT állampolgárok, akik már legalább egy év aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek nappali tagozaton és 2013. december 31-ét követően gyermekük születik, akit saját háztartásukban nevelnek, a gyermek egy éves koráig gyedre lesznek jogosultak. A már végzett hallgatók esetében gyedre jogosult az is, akinek nincs munkaviszonya, de a szülésre a diploma, ennek hiányában az abszolutórium megszerzését követő egy éven belül kerül sor. A gyed összegét az határozza meg, hogy a hallgató milyen képzésben vett részt.
A módosítás a Magyar Közlöny 2013. évi 213-as számában 2013. december 18-án jelent meg.
Amennyiben további kérdése van, és még nem Saldo-tag, kösse meg átalánydíjas szerződését most, és akár tabletet kaphat ajándékba!
Ne maradjon le a változásokról!
Íratkozzon fel hírlevelünkre!