Közbeszerzési terv közzétételének határideje: március 31.
Cikk, Hír

Közbeszerzési terv közzétételének határideje: március 31.

2018-03-26
Már csak néhány nap áll rendelkezésre a 2018. évi közbeszerzési terv közzétételére

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 42. § (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérőnek minősülő intézmények – a támogatott szervezeteken kívül – minden év március 31-ig éves összesített közbeszerzési tervet kötelesek készíteni, az adott évre tervezett közbeszerzéseikről.

A közbeszerzési tervet a Kbt. 43. § (1) bek. a) pontja szerint közzé is kell tenni, az elfogadását követően haladéktalanul.

Jelenlegi szabály szerint a most készítendő közbeszerzési tervet elsődlegesen a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban kell közzétenni (publikálni).

Tekintettel azonban arra, hogy a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) szerint a 2018. április 15-től az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) kötelezően alkalmazandó, így ettől a határnaptól kezdve a Közbeszerzési Adatbázis közzétételi funkcióit is az EKR veszi át, tehát a közbeszerzési terv esetleges későbbi módosításait már az EKR-ben kell közzétenni.

Fentiekre tekintettel azt javasoljuk, hogy a közbeszerzési tervüket először az EKR erre szolgáló felületén készítsék el, majd az ebből generált pdf-verziót töltsék fel a Közbeszerzési Adatbázisba – így el tudják kerülni az esetleges dupla munkavégzést.

Az EKR-ben történő terv-rögzítés a következőképpen történhet:

  • belépést követően az általunk képviselt intézményhez a „Közbeszerzési terv” főmenü „Közbeszerzési terveim” almenüjében tudunk tervet rögzíteni;
  • ha a kiválasztott szervezethez még nincs rögzítve közbeszerzési terv, akkor ez az „Új éves terv létrehozás” gombra kattintva kezdhető meg (vagy a korábban megkezdett és elmentett terv a „Terv szerkesztése” funkciót választva nyitható meg);
  • a közbeszerzési terv létrehozása eljárásonként történő felvitellel, az „Új tervsor hozzáadása” gombra kattintva végezhető el (azaz annyi „tervsor” felvitele szükséges, ahány eljárást az adott évben tervezünk);
  • az eljárásonkénti mentést követően a „Publikálás” gombbal – majd a publikálás megerősítésével - tehető közzé a terv (amely ezt követő néhány óra múlva lesz nyilvánosan elérhető);
  • a felvitt és mentett adatokból az „Exportálás” funkcióval készíthető el a pdf-es verzió.

A közbeszerzési terv rögzítéséhez az érintett intézmény nevében eljáró felhasználónak „superuser”-i vagy „közbeszerzési terv készítés”-i jogosultsággal kell rendelkezni.

Tekintettel arra, hogy a hivatkozott jogszabályhelyek nem mentesítenek a közbeszerzési terv elkészítése és közzététele alól „nemleges” adatszolgáltatás esetén se, ezért javasoljuk, hogy ilyenkor az intézmények egy „nullás” tervet készítsenek és tegyenek közzé. Egyébként a közbeszerzési tervben fel kell tüntetni az esetlegesen a tervkészítés előtt – de január 1-e után – indított eljárások adatait is. Továbbá a tervben való feltüntetés nem jelenti annak lefolytatásának kötelezettségét, viszont módosítás esetén a módosított tervet a hatályos szabályok szerint szintén közzé kell tenni.

Saldo-tipp

Közbeszerzési eljárást szeretne lebonyolítani?
Mi teljes körű segítséget nyújtunk.
Részletes információkért kattintson ide,
vagy keresse közbeszerzési tanácsadóinkat
a (06-1-)237-9817-es telefonszámon.

Murvai László
Murvai László felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó

Ne maradjon le a változásokról!
Íratkozzon fel hírlevelünkre!