A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 106. §-a értemében a munkavállaló a munkáltatók között létrejött megállapodás alapján, más munkáltatónál történő munkavégzésre is kötelezhető, azaz kirendelhető.

Kirendelésről akkor beszélünk, ha

– a munkavállaló a munkáltató utasítására munkáját másik munkáltatónál köteles végezni, amelynek tulajdonosa részben vagy egészben azonos a munkáltató tulajdonosával, vagy a két munkáltató közül legalább az egyik valamely arányban tulajdonosa a másik munkáltatónak, vagy a két munkáltató egy harmadik szervezethez kötődő tulajdonjogi viszonya alapján áll kapcsolatban egymással,

– a munkavégzésre a munkáltatók közötti megállapodás alapján ellenszolgáltatás nélkül kerül sor.

A kirendelés lényeges eleme az ingyenesség, azaz hogy a foglalkoztató a munkavállalók átengedéséért ellenértéket ne fizessen. A törvény értelmében nem minősül ellenszolgáltatásnak, ha a két munkáltató megállapodása alapján a munkavállaló munkabérét az ezzel járó közterheket és a kirendeléssel felmerülő költségeket az a munkáltató viseli, amelyhez a munkavállalót kirendelték, vagy ha a munkáltatók között díjfizetésre, illetve egyéb elszámolásra kerül sor a szolgáltatás igénybevétele miatt, de a kirendelésen kívül eső okból.

Kirendelés esetén eltérő- megállapodás hiányában- a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek azt a munkáltatót terhelik, amelyhez a munkavállalót kirendelik. Ahhoz, hogy ezen jogok és kötelezettségek a kiküldő munkáltatónál maradjanak, írásbeli megállapodást kell kötni a munkáltatóknak. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetésről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 56/A. § (2) bekezdése értelmében ugyanis „ha a biztosított foglalkoztatására kirendelés alapján kerül sor, és a munkáltatók megállapodása alapján a munkavállaló munkabérét és az ezzel járó közterheket az a munkáltató fizeti, amelyhez a munkavállalót kirendelték, akkor bejelentési-, nyilvántartási kötelezettség, továbbá a járulék megállapításának, bevallásának és megfizetésének kötelezettsége azt a munkáltatót terheli, amelyhez a munkavállalót kirendelték.”

Kirendelés esetén – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállalót a munkaszerződés szerinti munkabér illeti meg. Ha a munkavállaló a kirendelés időtartama alatt részben vagy egészében munkakörébe nem tartozó feladatokat lát el, a munkavállalót megillető bér tekintetében az Mt. 83/A. § (5)-(7) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni.

Átirányításról akkor beszélünk, ha a munkáltató a munkavállalót működésével összefüggő okból, ideiglenesen eredeti munkaköre helyett vagy mellett más munkakörbe tartozó feladatok ellátására kötelezi. Az Mt. 83/A. § (5)-(7) bekezdése alapján ha a munkavállaló eredeti munkaköre helyett más munkakörbe tartozó feladatokat lát el az átirányítás időtartamára a ténylegesen végzett munkáért illeti meg díjazás, de az nem lehet kevesebb, mint a munkavállaló átlagkeresete.

Az átirányítás időtartama éves szinten nem haladhatja meg a 44 munkanapot. E rendelkezést a kirendelésre is alkalmazni kell, azaz együtt a kirendelés és az átirányítás éves szinten a 88 munkanapot nem haladhatja meg.

Kirendelésnél a saját munkakörébe tartozó feladatok ellátását végzik a munkavállalók, átirányításnál pedig más munkakörben is foglalkoztathatók. A munkavállalókat fogadó munkáltatónak azonban mindenképpen kötelessége a munkaidő nyilvántartással kapcsolatos kötelezettség teljesítése.

A fentiek alapján tehát lehetőség van a munkavállalók másik munkáltatónál történő foglalkoztatására átirányítás és kirendelés keretében éves szinten összesen 88 munkanap időtartamra. Ahhoz, hogy a jelenlegi munkáltatónál maradjanak a bejelentési, járulékfizetési és egyéb munkáltatói kötelezettségek, a két munkáltatónak írásbeli megállapodásban kell azt rögzíteni.

2010. októberi állapot szerint.