Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum
Cikk, Hír

Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum

2015-11-09
Az új közbeszerzési törvény lényegesen megváltoztatta a kizáró okok és alkalmassági feltételek igazolásának módját.

Fő szabály szerint – uniós eljárásrendben – az ajánlatban kizárólag az egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell benyújtani a kizáró okok alóli mentesülés, valamint az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására, majd az eredményhirdetés előtt – az egyéb formai és tartalmi bírálatot követően – a legkedvezőbb ajánlatot tevőt szólítja fel az ajánlatkérő a felhívásban előírt igazolások benyújtására.

Az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazásának főbb szabályait a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2-7. §-ai határozzák meg. Az e tekintetben alkalmazandó nyomtatvány-mintát az Európai Bizottság végrehajtási rendeletben adja ki, amely azonban e cikk írásának pillanatában még nem került kihirdetésre.

A problémát a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet átmeneti rendelkezése oldja meg, mivel egyrészt a 21. mellékletében tartalmazza az egységes európai közbeszerzési dokumentum „előzetes mintáját”, és a 43. § (5) bekezdésében kimondja, hogy ahol jogszabály egységes európai közbeszerzési dokumentumot említ, akkor ott az európai bizottsági végrehajtási rendelet kihirdetéséig a 21. melléklete szerinti formanyomtatványt kell alkalmazni.

A jogszabály arról is rendelkezik, hogy a Közbeszerzési Hatóság honlapján tájékoztatást tesz közzé, ha az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványának meghatározásáról szóló európai bizottsági végrehajtási rendelet kihirdetésre került. Ezt követően a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 21. melléklete szerinti formanyomtatvány nem lesz alkalmazható.

 

Saldo-tipp

Közbeszerzési eljárást szeretne lebonyolítani?

Mi teljes körű segítséget nyújtunk.

Részletes információkért kattintson ide,

vagy keresse közbeszerzési tanácsadóinkat

a (06-1-)237-9817-es telefonszámon

(06-1-)237-9817-es telefonszámon!

 

A szerző Murvai László közgazdász, közbeszerzési szaktanácsadó, SALDO Zrt. tanácsadó igazgatóhelyettes
Murvai László

Több, mint 20 éve bonyolítja le az önkormányzatok és intézményeik, központi költségvetési szervek és állami tulajdonú gazdasági társaságok közbeszerzési eljárásait.
Számos nagyértékű (több milliárd forint összegű) uniós közbeszerzést folytatott le sikeresen, valamint sikerrel képviselte ügyfeleinket a jogorvoslati eljárásokban.
Több közbeszerzési témájú kiadvány és cikk szerzője, évente tart előadást a közbeszerzési jogszabályok változásairól és azok gyakorlati alkalmazásáról.

Ne maradjon le a változásokról!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!