Emelkedett a közbeszerzési eljárás megindításához kapcsolódó díj összege
Cikk, Hír

Emelkedett a közbeszerzési eljárás megindításához kapcsolódó díj összege

2020-07-28
Az eddigi bruttó rendszerhasználati díj összege nettó + áfa összegre módosult

A 40/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 1/A. §-ának módosítása alapján a megindítandó közbeszerzési eljárásonként fizetendő eddigi bruttó 40.000 Ft-os EKR rendszerhasználati díj helyett 40.000 Ft + Áfa, azaz bruttó 50.800 Ft összegű díjat kell fizetni.

A módosítás 2020. július 27-én lépett hatályba, tehát az ezt követően indított eljárásoknál már fenti emelt díjat kell fizetni.

Tehát hiába volt a közbeszerzési eljárás már korábban előkészítve az EKR-ben, ha annak megindítása ezt követően történik (azaz hirdetményes eljárás esetén a hirdetmény feladása, közvetlen felhívással induló – pl. a Kbt. 115. § szerinti – eljárások esetén a felhívás kiküldése), akkor is a magasabb díjat kell megfizetni.

Továbbá amennyiben a hirdetmény már feladásra került, de a Közbeszerzési Hatóság hiánypótlási felhívása miatt a tényleges feladás napja már 2020. július 27-e utáni időszakra esik, akkor szintén az emelt díj érvényes.

Abban az esetben tehát, ha az EKR-ben egy 2020. július 27-ét megelőzően előkészített eljárás vonatkozásában – az akkor hatályos – bruttó 40.000 Ft rendszerhasználati díjat az ajánlatkérő már megfizette, az eljárást megindító felhívás megküldésére azonban július 27-én vagy azt követően kerül sor, úgy szükséges a rendszerhasználati díj kiegészítése is az eljárás megindításához (azaz további 10.800 Ft utalása az eljárás megindításához).

Zámbó Ildikó
Zámbó Ildikó közbeszerzési tanácsadó

Ne maradjon le a változásokról!
Íratkozzon fel hírlevelünkre!