A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 42. § (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérőnek minősülő intézmények – a támogatott szervezeteken kívül – minden év március 31-ig éves összesített közbeszerzési tervet kötelesek készíteni, az adott évre tervezett közbeszerzéseikről.
A közbeszerzési tervet a Kbt. 43. § (1) bek. a) pontja szerint közzé is kell tenni, az elfogadását követően haladéktalanul.
Jelenlegi szabály szerint a most készítendő közbeszerzési tervet elsődlegesen a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban kell közzétenni (publikálni).
Tekintettel azonban arra, hogy a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) szerint a 2018. április 15-től az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) kötelezően alkalmazandó, így ettől a határnaptól kezdve a Közbeszerzési Adatbázis közzétételi funkcióit is az EKR veszi át, tehát a közbeszerzési terv esetleges későbbi módosításait már az EKR-ben kell közzétenni.
Fentiekre tekintettel azt javasoljuk, hogy a közbeszerzési tervüket először az EKR erre szolgáló felületén készítsék el, majd az ebből generált pdf-verziót töltsék fel a Közbeszerzési Adatbázisba – így el tudják kerülni az esetleges dupla munkavégzést.
Az EKR-ben történő terv-rögzítés a következőképpen történhet:
A közbeszerzési terv rögzítéséhez az érintett intézmény nevében eljáró felhasználónak „superuser”-i vagy „közbeszerzési terv készítés”-i jogosultsággal kell rendelkezni.
Tekintettel arra, hogy a hivatkozott jogszabályhelyek nem mentesítenek a közbeszerzési terv elkészítése és közzététele alól „nemleges” adatszolgáltatás esetén se, ezért javasoljuk, hogy ilyenkor az intézmények egy „nullás” tervet készítsenek és tegyenek közzé. Egyébként a közbeszerzési tervben fel kell tüntetni az esetlegesen a tervkészítés előtt – de január 1-e után – indított eljárások adatait is. Továbbá a tervben való feltüntetés nem jelenti annak lefolytatásának kötelezettségét, viszont módosítás esetén a módosított tervet a hatályos szabályok szerint szintén közzé kell tenni.
Saldo-tipp
Közbeszerzési eljárást szeretne lebonyolítani?
Mi teljes körű segítséget nyújtunk.
Részletes információkért kattintson ide,
vagy keresse közbeszerzési tanácsadóinkat
a (06-1-)237-9817-es telefonszámon.
Több, mint 20 éve bonyolítja le az önkormányzatok és intézményeik, központi költségvetési szervek és állami tulajdonú gazdasági társaságok közbeszerzési eljárásait.
Számos nagyértékű (több milliárd forint összegű) uniós közbeszerzést folytatott le sikeresen, valamint sikerrel képviselte ügyfeleinket a jogorvoslati eljárásokban.
Több közbeszerzési témájú kiadvány és cikk szerzője, évente tart előadást a közbeszerzési jogszabályok változásairól és azok gyakorlati alkalmazásáról.
Ne maradjon le a változásokról!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!